2023. május 17. Esztergom Több mint egymilliárd forintos beruházás vette ma kezdetét, az év végére az IRMÁK Közhasznú Nonprofit Kft. 48 új, támogatott lakhatás férőhelyet alakít ki esztergomi központjában. Ezzel 2023. decemberére már több mint 300 értelmi fogyatékos személy lakhatása és társadalmi integrációja valósulhat meg az IRMÁK-ban.

A támogatott projekt keretén belül 4 egymástól külön álló új ingatlant építenek Esztergom vármegyei jogú város területén belül. Ez a beruházás az IRMÁK Nonprofit Kft., szintén Esztergomban működő házának jó gyakorlata alapján valósul meg, a decemberben átadandó helyekre már most várják a jelentkezéseket.

 

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kiemelte, hogy a programnak köszönhetően szintet lép a fogyatékos ügy támogatása, szintet lép a civil szervezetek és a kormányzat közötti együttműködés, melynek nyertesei azok a magyar állampolgárok és családok, akik családtagjaik számára intézményi elhelyezés, otthoni ellátás helyett, egy családias típusú ellátást választhatnak. Azt szeretnék, hogy a nagy intézmények elzártsága helyett, olyan kis családias légkörű, a közösségi befogadást elősegítő lehetőségek legyenek, amelyekben a szolgáltatásé az első szerep.

 

Az IRMÁK Nonprofit Kft. ezzel összhangban, évtizedek óta elkötelezett a fogyatékos emberek magas színvonalú, személyre szabott és normalizált ellátásában. Közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése – támogatott lakhatás kialakítása, szociális alapszolgáltatás fejlesztése c. felhívásra benyújtott, EFOP-2.2.25-22-2022-00005 azonosítószámmal nyilvántartott támogatási kérelmét az Miniszterelnökség Emberi Erőforrás Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint Támogató 1 185 476 544 Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte, a támogatási intenzitás 100%.

 

“Lakóotthonainkban jelenleg 254 főnek nyújtunk támogatott lakhatást: Esztergomban, Kesztölcön, Albertirsán, Szentendrén, Csobánkán, Soltvadkerten és Pilisen. A mostani beruházással további 48 értelmi fogyatékosnak biztosíthatjuk majd ezt, akiket 12 fős házakban helyezünk majd el. Ők nem csupán lakhelyet, hanem olyan támogatást is kapnak, amivel képesek lesznek az önálló életvitelre” – mondta az alapkőletételt követően Szebenszki Bence, az IRMÁK Közhasznú Nonprofit Kft. cégvezetője.


A szerkesztők figyelmébe

Az IRMÁK Közhasznú Nonprofit Kft. Pest vármegyében működő egyik legnagyobb civil szervezetként igen komoly tapasztalatokkal rendelkezik a szociális ellátás területén. Jelenleg 5 telephelyen 16 működési engedéllyel rendelkező szolgáltatást nyújt 5-féle ellátás típusban. Az állandó klienseinek száma bentlakásos intézményeiben körülbelül 320 fő, valamennyi szolgáltatást figyelembe véve pedig mintegy 500 fő, ezen kívül számtalan eseti megkeresés során nyújtanak segítséget. A foglalkoztató-, idős- és lakóotthonokban, bentlakásos formában, a nappali ellátó intézményeikben, illetve a támogató szolgálatok keretében az otthonukban élő akadályozottak életét igyekeznek megkönnyíteni.