Új kulisszák közt - avagy csapatépítés meglepetésekkel
Június 7-én mi, a központ dolgozói munkánkat befejezve Budapest felé vettük az irányt, csapatépítésre igyekeztünk. Igazából nem is tudtuk, mi vár ránk, de egy IRMÁK-dolgozó bátran néz akár az ismeretlen kihívások elé is!
Amikor kiderült, hogy főzőpartira vagyunk hivatalosak és egzotikus receptek szerint kell két fős csapatokban főznünk, majd amit főztünk, meg is enni, eleinte kis rémület tükröződött a szemekben… No, de nem mi lennénk, ha egész hamar rá nem jöttünk volna, hogy semmi mást nem kell tennünk, mint a valós életet „eljátszani”, más kulisszák között, hiszen a napi munkánk során is új és új kihívásokkal nézünk szembe, sokszor kapunk ismeretlen feladatokat, csapatban dolgozunk, ráadásul, amit „főzünk”, azt meg is kell ennünk…
Így hát percek múlva már lelkesen főzőcskéztünk, hamarosan otthonosan mozogtunk a terepen és hát -ne tagadjuk-, feléledt az egészséges versenyszellem is, mindenki tudása javát, a legjobbat, legügyesebben, leggyorsabban akarta nyújtani, ahogy máskor is… Persze, nyilvánvaló, hogy ezek után az eredmény sem maradt el: csupa ígéretes külsejű és az ízlelés próbáját is kiválóan kiálló kreáció született!
Kis összejövetelünk nyomán rájöhettünk, hogy mi egy igazi, a kihívásoktól meg nem rettenő, magát minden körülmények között feltaláló, olajozottan működő csapat vagyunk!
Albertirsa Mozgásban vagyunk!
Május 4-én a Magyar Speciális Olimpia szövetség által megrendezett kerékpárversenyen képviseltettük magunkat Kecskeméten. Hat sportolónk versenyzett 500 méteres és 1000 méteres sprintszámban.
Május 11-én rendezték a 10. WINK MARATON-t Siófokon. A Balaton parti város utcáin kijelölt pályán épek és fogyatékkal élők maratoni, félmaratoni és sprinttávon próbálhatták ki állóképességüket. A futóverseny a mozgás fontosságán kívül egymás elfogadására is felhívta a figyelmet. Az albertirsai intézmény első alkalommal képviseltette magát a rendezvényen. A 7 km-es távot Babicz János, Czang Róbert, Fátrai Ferenc sportolónk váltófutásban teljesítették. Büszkék vagyunk teljesítményükre! A fesztivál hangulatát Várkonyi Attila, Gyurcsik Tibor és a Nemadomfel Együttes produkciói emelték.
Szintén május 11-én, a Dolina teljesítménytúrán Albertirsa kulturális és természeti szépségeit csodálhattuk meg. Idei évben a 13 kilométeres távot teljesítettük 10-en. A túrázás végén az albertirsai strandon pihentettük megfáradt tagjainkat.
Ebben az évben az albertirsai Irmák Sprint SE meghívásos barátságos labdarúgó tornáját május 30-án rendeztük meg az intézmény füves pályáján. A házigazda egyesületen kívül a csobánkai intézmény csapata, az Irmák Sprint SE színeiben induló egészséges felnőttek csapata, az albertirsai Tessedik Sámuel Általános Iskola csapata, valamint a ceglédi Losontzi István Speciális Szakiskola növendékeiből álló csapat tette próbára tudását. A valóban integrált rendezvény hangulatát a zuhogó eső sem tehette tönkre. Reméljük, jövőre újból találkozunk mindannyian!
A zöld urai című háromdimenziós rajzfilmet a ceglédi moziban néztük meg a filmklub tagjaival május 27-én. A film a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet, de emellett remek szórakozásnak is bizonyult.
Csobánka
Halmozzuk a sportsikereket
Április 20-21-én a Margitszigeten voltunk úszóversenyen.
Csercsa Gyula, Rigó Anna, Szabó Zsuzsanna, Snell Zsuzsi és Schlotter Gyula 4 db arany, 2 db ezüst és 1 bronzérmet nyert.
Április 26-án Jászberényben versenyeztünk és arattunk babérokat a csobánkai görkorcsolyás csapattal. Nagyon meleg időben, teljesen ismeretlen 200 m-es körpályán kellett helytállnunk és igazán nem lehet okunk panaszra, mert igen szép eredményekkel tértünk haza:
Holdasi Károly és Pankotai Gábor 300 m-en aranyérmet, Matskássy Pál és Lehoczky András ezüstérmet nyert. 100 m-en Mihályfi Anita és Lehoczky András lett aranyérmes, Pankotai Gábor pedig ezüstöt szerzett. Váltóversenyben Gábor és Pali bronzérmesek lettek.
Május 26-án folytatódott a diadalmenet a budapesti tornaversenyen. Eredményeink igazán magukért beszélnek: Holdasi Károly 6 arany, 1 ezüst, Matskássy Pál 3 arany, 4 ezüst, Pankotai Gábor 4 arany, 2 bronz, Mihályfi Anita pedig 3 bronzérmet nyert.
Holdasi Karcsit és Pankotai Gábort június 14-20-ig edzőtáborba várják Békéscsabára, ahol a nemzetközi versenyre fognak felkészülni.
Szívből gratulálunk az újabb sportsikerekhez!
Piliscsaba Tavaszi tél
A nőnapi köszöntésre készülődve vágyakozó pillantásokat vetettünk ki az ablakon a tavasz első napsugarait keresve, de a nap nem jelentkezett, ehelyett jégvirágot rajzolt a fagyos szél az ablakokra. Férfiaink alkalomhoz illő verseket szavaltak és virággal kedveskedtek a néniknek, melyeket a tavasz első jeleire elültettünk a kertben. Másnapra a szép virágokat öt centiméteres hó fedte.
A télies időjárás ellenére lelkesen készültünk a húsvétra. Tavaszi díszbe öltöztettük az egész házat. A rengeteg kifújt tojást lakóink örömmel színezték. A férfiak is igazán kitettek magukért, ami a locsolást illeti, húsvét hétfőjén kellemes illat lengte körül a hölgyeket.
Albertirsa Pezsdül az élet!
Március 2-án 6 sportolónk vett részt a Kecskeméten megrendezett hófutáson. Igaz ugyan, hogy a hosszú tél ellenére sem sikerült hóban megrendezni a versenyt, ám ez nem szegte kedvünket, hó nélkül is nagyon lelkesen küzdöttünk a helyezésekért.
Március 15-én a színjátszó kör tagjainak részvételével, kicsit rendhagyó módon emlékeztünk meg az 1848-as eseményekről. Kivetítve láthattunk korabeli képeket, a színjátszók pedig versben, prózában elevenítették fel a történteket.
Március utolsó hetét a húsvétra való készülődés töltötte ki. Felelevenítettük a hagyományokat, de a legnagyobb sikere egyértelműen a tojásfestésnek volt.
Április elején a varrodán elkezdtük készíteni a helyi óvodák számára a ballagási tarisznyákat. Minden varrodai dolgozó szorgalmasan és lelkesen hímez az ovisok számára.
Április 5-én 16-an vettünk részt a Megyei Futónapon, amit a Magyar Olimpiai Bizottság támogatott. A túra Ceglédről indult és Albertirsa Sportcsarnokánál ért véget. A teljes táv 32 km volt. A mieink Albertirsa bejáratánál csatlakoztak a futókhoz és a célig kitartóan tartották a tempót!
Szintén április 5-én 15-en a fővárosba utaztak, a Parlamentbe. Gyönyörködtek a csodás épületben, nagyon élvezték az idegenvezetést.
Április 6-án a Mozdulj Egyesület művészeti pályázatán vettünk részt, festményekkel és rajzokkal indultunk a versenyen. Mindannyian elértünk valamilyen helyezést, aminek nagyon örültünk, de a legjobb mégis az volt, hogy a műveinket láthattuk kiállítva.
Április 8-tól ismét elindult az intézményben a festési projekt, melynek keretében a lakók festik ki a szobákat a dolgozók segítségével. Idén tavasszal 8 lakószobát és egy közösségi helységet tervezünk felújítani.
Április 11-én a helyi Művelődési Házban színházi előadást tartottak, az előadás címe a Varázserdő Meséi volt. A romantikus, mesebeli történetet mindenki nagyon élvezte. Április 16-án megemlékeztünk a Holokauszt áldozatairól.
Április 20-án részt vettünk a helyi szemétszedési akcióban. Ezt már több éve, minden tavasszal megszervezik, mi pedig kitartó résztvevői vagyunk. A mi csapatunk a Gerje-patak mentén szedtea hulladékot. Aki most arra jár, a mi szépítő munkánk eredményét élvezheti!
Április 26-án 5-en vettünk részt Nagykőrösön, a Speciális Olimpiai Szövetség által szervezett mozgásélmény rendezvényen. Mi is nagyon élveztük a játékos feladatokat, az elnyert érmeket azóta folyamatosan és megérdemelten viselik a győztesek. Április 28-án volt Albertirsán a szintén hagyománynak számító Tessedik félmaraton. Ezen ki a futásban vettek részt, mások pedig a fáradt futóknak osztottak vizet, így mindenki részese lehetett az élménynek.
KOMP-olni élmény volt!
Az IRMÁK Nonprofit Kft. csobánkai és albertirsai speciális foglalkoztató otthonaiban, melyek lakói enyhe, illetve középsúlyos értelmi fogyatékosok, szorgos és ügyes kezek dolgoznak a műhelyekben: hímeznek, horgolnak, papírt merítenek, gyertyát öntenek, képeslapokat és ajándéktasakokat készítenek. Valódi művészi alkotások születnek, csodálatra méltó türelemmel és kitartással.
A Szentendrén több éve sikeresen működő KOMP, azaz a kortárs művészeti piac szervezői, Farkas Bori és Csősz Krisztina, tudomást szerezve az intézményben folyó munkáról, majd látva az alkotásokat, meghívtak minket tavaszi vásárukra, hogy a szentendrei közönség is megismerhesse munkáinkat.
Lakóink nagy örömmel készültek és vettek részt a vásáron és az ott zajló kézműves foglalkozásokon.
Köszönjük a KOMP-nak a lehetőséget, az új élményt és reméljük, hogy együttműködésünk tartós és sikeres lesz!
Piliscsaba Beindult a sportélet!
A karácsonyi nagylelkű adományoknak köszönhetően beindult nálunk a sportélet. Egyre több lakónk kap kedvet a szobabicikli és az elliptikus tréner használatához. „Sportolóink” már nem az ízületi fájdalomtól, hanem az izomláztól sántítanak…
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a sokféle adományért, amik gazdagítják intézményünk életét.
Mindenütt állt a bál!
Intézményeinkben három napon át, február 6-7-8-án tartott a farsangi mulatságok sorozata. Természetesen mindenki hivatalos volt mindhárom helyszínre, és sokan éltek is a lehetőséggel, hogy együtt vígadjanak a társintézményekben élő barátokkal, ismerősökkel.
Mindenütt sok bátor vállalkozó öltött magára jelmezt, így színes felvonulások szórakoztatták a jelenlévőket. Műsor, zene, tánc, finom falatok nélkül sem farsang a farsang, így hát ebben is volt részünk bőven!
Bátran mondhatjuk, hogy ami a tél elűzéséből rajtunk múlott, azt megtettük, nincs más hátra, mint várni a tavaszt és a jövő évi farsangi mulatságot!
Idén kiemelkedően szép programmal ünnepeltük Csobánkán a karácsonyt.
Köszönhető volt ez egyrészt a mi lelkes és szorgalmas előkészületeinknek és az általunk előadott műsornak, melynek keretében idén is szép darabokat játszott az ULWILA Zenekar, az ünnep lényegét megvilágító betlehemes játékot mutattunk be és csodás táncprodukcióval is megleptük a jelenlévő nagyszámú közönséget.
Másrészt szép ajándékkal, teljes karácsonyi koncerttel lepett meg minket a régizenét játszó, világot és hazánk minden zugát bejárt szentendrei Kecskés Együttes. Elmondhatjuk, hogy produkciójuk osztatlan sikert aratott körünkben is! Reméljük, hogy más alkalommal is tapsolhatunk majd nekik, visszavárjuk őket!
Piliscsaba
Boldog karácsony
Szerettük volna idén a korábbiaknál szebb karácsonyi ünnepléssel megörvendeztetni az otthonunkban élőket, így gondoltunk egy merészet és adománygyűjtési akciót hirdettünk. Felhívásunkra számtalan jószándékú, segítőkész ember jelentkezett, akiknek a felajánlásai nyomán sok hasznos holmit, az ünnepekre dekorációt, édességet, gyümölcsöt, továbbá pénzadományt kaptunk. Volt, aki önkéntes munkát, vagy művészi produkciók előadását vállalta.
Támogatóinknak köszönhetően elmondhatjuk, hogy idén minden korábbinál gazdagabb „Jézuska” járt a piliscsabai otthonban. Mindnyájuknak nagyon köszönjük az adományokat, a fáradozást és kérjük, hogy a jövőben sem feledkezzenek meg rólunk!
Albertirsa
„Mennyből az angyal eljött hozzátok”
December 5-én Budapesten, a Csalogány iskolában voltak focistáink versenyezni. Ezen az évente megrendezett tornán sportolóink minden alkalommal versenybe szállnak. A tavalyi évben a mi csapatunk hozta el a vándorkupát. Idén 4. helyezést értek el kitartó, sportszerű játékukkal. Nem szegte kedvüket ez az eredmény, hiszen sok ismerőssel, rég nem látott baráttal találkozhattak ezúttal is.
December 6-án Mikulás ünnepséget tartottunk. Kora délután felidéztük az ünnep valódi jelentését, a néphagyományt és a szokásokat. Természetesen nem múlhatott el az ünnep Mikulás nélkül - hála a konyhán dolgozó kollégának, aki vállalta a szerepet.
Többen énekeltek, verseltek a "vendégnek". Ezután az intézményvezető közreműködésével mindenki megkapta a Mikulás ajándékait. Este diszkóztunk. A nap nagyon
jól sikerült, mindenki örömére.
December 21-én eljött a várva várt karácsonyi ünnepség napja. Már
nagyon vártuk, a szereplések, az ajándékok jó ideje izgalomban tartották a közösséget. Előző nap feldíszítettük a karácsonyfát, aznap pedig alákerült a rengeteg ajándék.
Az ünnepség 10 órakor kezdődött a könyvtárismereti csoport előadásával, ami
felelevenítette a karácsony jelentőségét. Ezután versekkel örvendeztették meg a hallgatóságot közösen a nappali ellátottak és a mi lakóink, majd az intézmény színjátszó csoportja adta elő Dickens Karácsonyi énekének feldolgozását. Végezetül a hittanosok csoportja következett. Minden fellépő rengeteget készült, dolgozott azon, hogy szebbé, hangulatosabbá tegye az ünnepnapot.
Ezután eljött a várva várt ajándék átadás. Mindenki nagyon izgult, kíváncsi volt, hogy megkapta-e, amire annyira vágyott.
A délután sem telt el tétlenül, az első fellépők az intézmény dolgozói voltak, akik Betlehemes játékot adtak elő. Később a Palánta Alapítvány bábcsoportja mutatta be Jézus születésének
történetét, ami nagyon látványos és hangulatos volt.
Este a szigetbecsei kórus szokásos fellépése következett. Minden évben megörvendeztetnek minket a műsorukkal. Lakóink régi barátként üdvözlik az énekkar tagjait, és nagyon várják őket.
Végül a nap jókedvű mulatsággal, tánccal ért véget.
IRMÁK karácsony 2012.
December 13-án immár második alkalommal ünnepelhettek együtt az IRMÁK Nonprofit Kft. piliscsabai idősek otthonának, valamint albertirsai és csobánkai fogyatékos otthonának lakói egy névtelen támogató jóvoltából, aki műsorral és süteményekkel, üdítőkkel lepte meg a mintegy 200 érdeklődőt.
A megjelenteket Jászberényi Tamás ügyvezető helyettes köszöntötte, majd következett az igen színes műsor, melyben fellépett a fantasztikus Arany Tamás musicalszínész, aki világkörüli útja közben tartózkodik röviden itthon, de hívásunkra a tavalyi nagy sikerű szereplése után másodszor is örömmel jött közénk. A sok éves hagyományokra visszatekintő, „hazájában” és annak határain túl is méltán igen népszerű leányfalui Ripacsok amatőr színjátszókör Bolba Lajos rendezésében egy kedves és igen szívmelengető karácsonyi történetet adott elő. A karácsonyi népszokásokról sem feledkeztünk el, a szentendrei Ferences Gimnázium tehetséges diákjai Csender Levente tanár úr irányításával regöléssel kívántak boldog, gazdag új esztendőt, egészséget, bőséget mindenkinek. A pomázi Zeneiskola ifjúsági tamburazenekara, melyet Janka László vezet, olyan fergeteges délszláv zenét játszott, hogy alig tudtuk kivárni a koncert végét, mert lábaink mindenáron táncra kívántak perdülni! Erre azután sort is kerítettünk, amíg cégünk vezetői és mentálosaink a süteményeket és az italokat az asztalokra helyezték, a közönség önfeledten ropta a táncot a vérpezsdítő zenére.
Ez alkalommal a kiváló sport, vagy művészeti teljesítményt nyújtó társainknak Réti Ferencné Marika főigazgató asszony az „IRMÁK kiválósága” megtisztelő címet tanúsító oklevelet és sportszerekre, szabadidős tevékenységekre beváltható ajándékutalványt adott át. Mindannyian nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Köszönetet mondunk az ismeretlen ajándékozónak, illetve Vicsi László úrnak, Pomáz polgármesterének, hogy térítésmentesen rendelkezésünkre bocsátotta a művelődési ház színháztermét, az ott dolgozóknak pedig segítőkészségüket és kedvességüket.
Jó érzés volt ismét együtt lenni, reméljük, jövőre ismét találkozunk az „angyalszárnyak alatt”!
Büszkeségeink, az IRMÁK kiválóságai
Az idén immár második alkalommal megrendezett közös, nagy ünnepségünkön a kiváló sport, vagy művészeti teljesítményt nyújtó társainknak Réti Ferencné Marika főigazgató asszony az „IRMÁK kiválósága” megtisztelő címet tanúsító oklevelet és sportszerekre, szabadidős tevékenységekre beváltható ajándékutalványt adott át.
Mindannyian nagyon büszkék vagyunk rájuk és szívből gratulálunk kiemelkedő teljesítményt nyújtó társainknak!
Ködös, de nem unalmas! – novemberi események Albertirsán
November 16-án a Küldetés Egyesület 20. születésnapi rendezvényére voltunk hivatalosak. Az egyesület versenyt hirdetett fogyatékos személyek részére, amire rajzokkal és kézműves termékekkel lehetett pályázni. Közülünk 7-en jelentkeztek erre a megmérettetésre. Szép rajzokkal, festményekkel és horgolt gömbbel neveztünk. A rendezvény szervezői úgy értékelték, hogy minden munka megérdemelte az első helyezést. A díjak, oklevelek átadása után buli következett, ahol mindenki önfeledten ünnepelte a jeles évfordulót.
November 19-én intézményünkből 22-en vettek részt az Országház előtti figyelemfelhívási akcióban, melynek célja az volt, hogy láthatóvá tegyék a sérültek magukat a döntéshozók számára.
November közepén a Palánta Alapítványtól kaptunk rendkívüli és sürgős megrendelést, amit a szociális foglalkoztatásban ellátott lakóink a szoros határidők ellenére sikeresen teljesítettek. Az alapítvánnyal hosszú időre nyúlik vissza az intézmény kapcsolata. Minden tavasszal és ősszel csomagolási munkát kapunk tőlük, és nagyon szeretjük ezt a fajta tevékenységet. Könyveket, szórólapokat csomagoltunk és címkéztünk, összesen 10.400 csomag készült. A megrendelő elégedettsége és dicsérete mindannyiunknak nagy sikerélményt adott!
Csobánka
„Hendi-ping” nemzetközi asztalitenisz verseny Horvátországban
Meghívást kaptunk Zágrábba, a 2. „Hendi-ping” nevű asztalitenisz versenyre, ahol 8 csapat között az IRMÁK SPRINT SE csobánkai csapata 3 versenyzővel vett részt.
November 9-én kora reggel indultunk. Meghívónk, Brucker László a zágrábi vasútállomáson fogadott minket.
Délután, a divizionálás után, az ünnepélyes megnyitón műsorral és ajándékokkal kedveskedtek vendéglátóink.
A versenyek közti időt is érdekes programokkal töltöttük, szombaton a zágrábi állatkertbe látogattunk el, este pedig diszkó volt.
Vasárnap délelőtt zajlott a döntő, ahol igen eredményesen szerepeltünk, ugyanis Rigó Anna aranyérmet, Lehoczky András bronzérmet nyert, Pankotai Gábor pedig 5. helyezést ért el.
Vendéglátóink nagyon kedvesek, a verseny jól szervezett, az ellátás színvonalas, a programok élvezetesek voltak, így sok szép emlékkel gazdagabban tértünk haza és nagyon jól éreztük magunkat.
Köszönjük a meghívást és a lehetőséget!
Albertirsa A színek varázsereje
A közeltmúltban ügyeskezű lakóink lelkes közreműködésével szobákat festettünk át különböző hangulatos pasztellszínekre, megszépítve, felfrissítve környezetünket. Ez a változás mindannyiunkat jókedvűvé varázsolt, munkánk gyümölcsét azóta is nagyon élvezzük.
Albertirsa Új szolgáltatást indítottunk - kiskorúak nappali ellátása
Örömmel értesítjük a kiskorú fogyatékos gyermeket nevelő családokat, hogy az idei téli szünettől kezdődően már kiskorúak is igénybe vehetik nappali ellátásunkat.
A nappali ellátás munkatársai mozgásos és kreativitást fejlesztő csoportos játékokat, labdajátékokat, tartalmas szabadidős foglalkozásokat: kirándulásokat, mozi-, színház-, múzeumlátogatást szerveznek az ellátottak életkorát, érdeklődését szem előtt tartva.
Erről az új lehetőségről részletesen honlapunk SZOLGÁLTATÁSAINK-NAPPALI ELLÁTÓK rovatában olvashat, ugyanott a jelentkezéshez szükséges adatlapot is megtalálhatja.
Albertirsa Vidám kikapcsolódás a nyugati végeken
Hagyományainkhoz híven minden évben szervezünk kirándulást az intézmény dolgozói részére. Az idén október 6-án, szombaton mentünk, két busszal, 25-en Fertődre és Sopronba. Már az indulás előtti találkozás is vidám percekkel telt. Néhány nyugdíjas kollégánk is velünk tartott és alig várta, hogy találkozhasson régi kollégákkal, és emlékeit felelevenítse.
Habár messzire indultunk, az út rövidnek tűnt. Humoros történeteket meséltünk, viccelődtünk, nagyokat nevettünk. Néhányan házi készítésű süteményekkel, szendvicsekkel és jófajta itókákkal kedveskedtek a többieknek.
Fertődre mentünk először, a szépséges Esterházy kastélyt megnézni. Egyik kolléganőnk itt, a kastély falai közt működő középiskolában töltötte diákéveit. Az idegenvezetőnkről viszont az derült ki, hogy nagyapja albertirsai származású, aki régen az intézményünkben dolgozott és néhány rokona is itt él. Lám, igaz, hogy kicsi a világ! A kastély hatalmas parkjában töltöttük tovább az időnket, ahol sétáltunk, beszélgettünk és a festőien gyönyörű, felhőtlen ég alatt kellemes őszi napsütésben volt részünk.
Ebéd után Sopronba vezetett utunk, ahol legelőször a főtéren pihentünk meg és nagy érdeklődéssel vártuk a szökőkutas vízesést zenekísérettel, amely egészen elkápráztatott bennünket! A nem hétköznapi élmény után fagylaltozni támadt kedvünk, sétáltunk, megnéztük a város néhány nevezetességét és bementünk a templomokba.
Hazafelé még fokoztuk a gasztro-élvezeteket, betérvén a Haller csokoládégyárba, és egy gyorsétterembe is.
Éjfél előtt értünk haza, szívesen emlékszünk mindenre vissza, többször beszélgetünk az eltöltött időről és már tervezgetjük a következő kirándulást!
Piliscsaba „Nem csak a 20 éveseké a világ”
Október elsején, az Idősek Napján verses, zenés műsorral és virággal köszöntöttük lakóinkat. A Szent László utcai ovisok műsorral örvendeztették meg a könnyekig meghatódott néniket és bácsikat.
Az otthon udvarán hajladozó ős-gesztenyefák terméseit, mint minden évben, idén is begyűjtöttük, hogy őszi és adventi dekorációt készítsünk belőle.
Október 12-ére meghívást kaptunk a csobánkai szüreti mulatságra. Nagy sétát tettünk a hatalmas kertben, megsimogattuk a majorságban élő állatokat. A vetélkedőn minden versenyszámban elindult kis csapatunk és várakozáson felül teljesített. Jutalomból kipróbálhattuk a lovaglás mesterségét. A bennünk lappangó félelem az első bátor jelentkező sikeres „vágtatása” után elmúlt és mindenki bátran lóra pattant.
Szóval, tényleg nem csak a húszéveseké a világ…
Csobánka Vízre, bátrak!
Meghívást kaptunk Szentendrére, a Góliát Vízisport Egyesület vízitelepére, kenuzásra. Egy kellemes, napfényes délutánon 10-en indultunk a nagy kalandra.
Vári Judit edző rövid eligazítása után 3 db túrakenut vittünk le a Dunához. Mindenki mentőmellényt kapott, amit a kételkedők egy vízbemerüléssel ki is próbálhattak.
A kenulapát használata némi problémát okozott, látszott, hogy inkább a söprű használatához szokott a társaság, de a legtöbben ráéreztek a kenuzás örömére, és a hajó is leginkább előre haladt.
A napunk nagyszerűen sikerült, senki nem borult be a vízbe, mindenki fegyelmezetten, bátran viselkedett. Megkoronázva mindezt, kenuzás után még matraccal is „vízre lehetett szállni”.
Még az időjárás is „együttműködő” volt, csak este, hazatérésünk után érkezett meg a szél és az eső, ám mi addigra már otthon a nagy kaland fáradalmait pihentük ki!
Albertirsa Egy „értékes” nap Nagykőrösön
A Magyar Speciális Olimpia Szövetség szeptember 22-én, Nagykőrösön rendezte
meg a III. Eunice Kennedy Shriver Emléknapot.
Az eseménynek nevet adó hölgy a legendás Kennedy-család tagja volt, John
Fitzgerald Kennedy elnök húga, politikusnő, polgárjogi aktivista, producer.Úgy emlékeztünk rá, mint a Nemzetközi Speciális Olimpia Mozgalom (SOI)
alapítójára, tiszteletbeli elnökére.
A mozgalom és az emléknap közös mottója a következő volt: "Engedd, hogy
győzzek, de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran!"
Az elmúlt hétvégén Nagykőrös
felújított főterén is remek napot szervezett az MSOSZ. A sportprogramok
mellett kulturális műsor színesítette a rendezvényt: zenével, tánccal,
fotókiállítással, ismert és kedvelt közéleti személyiségek, énekesek,
olimpikonok közreműködésével.
Kerékpáros felvonulással, emlékfutással, gyaloglással kezdődött az emléknap.
Az ünnepélyes felvezetéshez az Abonyi Fúvószenekar és Majorette-csoport produkciója biztosította a hangulatot.
Az emléknapon lehetett pingpongozni, lábteniszezni. Ki lehetett próbálni a
népszerű golyós játékot, a bocsát, részt lehetett venni kerékpáros ésügyességi váltóversenyekben. A város főterén felállított streetball-pályán a
speciális olimpikonokkal egy csapatban örömmel dobta a kosarakat Hidvégi Vid
világbajnoki 4. helyezett tornász, aki a londoni ötkarikás játékokon a
lólengés döntőjében volt érdekelt. A színpadon élménybeszámolót tartott a
lelkes közönségnek Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes judós és Lőrincz Tamás
olimpiai ezüstérmes birkózó. Mindketten fantasztikus élménynek tartják, hogy
eredményeikkel példaképek lehetnek a fiatal nemzedék számára. A kulturális
programban nagykőrösi művészek és diákok előadásai, valamint értelmi
fogyatékossággal élők által előadott produkciók szólították folyamatos
tapsra a közönséget. Este hat órától kilencig pedig a popzenéé volt a
főszerep, a Bestiák, a Desperado, Anita, Kiki, és Dj. Dominique
szórakoztatták a nézőket.
A nap eseményeivel együtt tisztelegtünk annak az 5 kulcsfontosságú értéknek,
a szeretetnek, az igazságosságnak, a hitnek, a reménynek és a bátorságnak,
melyekben a 2009-ben elhunyt Eunice Kennedy Shriver egész életében mélyen
hitt.
Mi 26 sportolóval voltunk jelen a rendezvényen. A versenyeken nagyon nagy
lelkesedéssel vettünk részt, mindenki a tőle telhető legjobb eredményt érte
el, bár itt nem a helyezés számított, hanem a részvétel és a találkozás öröme.
Nagyon vártuk az koncerteket is, főleg DJ Dominikot. A legnagyobb élmény az
volt, hogy amikor a Bestiák léptek fel, felmehettek a mi sportolóink is színpadra és ott
táncolhattak, énekelhettek.
Piliscsaba Báloztunk szüretkor
Több éves hagyomány immár, hogy az otthon közössége szüreti mulatságot rendez. Ez jó alkalom arra, hogy a társintézményben élők találkozhassanak egymással, ismeretségek és barátságok köttessenek. A csobánkai és az albertirsai vendégek megérkezése után csapatokba szerveződtünk és vidám vetélkedőn fitogtattuk tudásunkat. A versenyzők joghurtot ittak szívószállal, szőlőszemeket ettek kanállal, parafadugót kerestek a lufikban, szürettel kapcsolatos találós kérdéseket fejtettek meg. A humoros feladatok megoldása közben a nézőközönség is jót mulatott. A résztvevőket ügyességükért díjakkal jutalmaztuk. Jókedvünket –az alkalomhoz illően- bor-és szőlőkóstolóval tetéztük. A frissítő eső elől az ebédlőbe menekülve Rudi zenész dallamaira roptuk a táncot, míg csak vitt a lábunk!
Albertirsa
Tevét etetni élvezet!
13. alkalommal rendezte meg a ÉFOÉSZ és a
Fővárosi Állatkert a "Sérült Gyermekek Napját". Ennek célja az egész napos
kulturális, ismeretterjesztő és szabadidős program biztosítása a
fogyatékossággal élő gyermekeknek, felnőtteknek ezen a különleges helyszínen. Az idei év kiemelt témája az
egészség és a biztonság volt. A látogatók elsajátíthatták az
elsősegélynyújtás alapjait, részt vehettek tűzvédelmi foglalkozáson.
Fellépett -mások mellett- a
Színvarázs zenekar, a Gaudáte (jelnyelvi koncert), és a Cserebogár Integrált
Ifjúsági Csoport (divatbemutatót tartottak).
Minket leginkább a különleges állatok érdekeltek, így sokat sétáltunk,
kerestük a ritkán látható, szép, vagy éppen félelmetes állatokat. Mindenki
kedvence a púposteve és a lajhár volt. Állatcsemegét is vettünk és
a kezünkből etethettük az állatokat!
Reméljük, a hagyomány nem szakad meg, és jövőre ismét részünk lehet ilyen egzotikus élményekben!
Piliscsaba
Nyári életképek
Júliusban rendeztük második alkalommal az Irmák tábort Pilismaróton. Öt kalandra vágyó lakónk képviselte az otthont. Lázas előkészületek előzték meg a nyaralást, közösen készítettük el a csomagokat, szereztük be a hiányzó holmikat. A résztvevők élményekkel gazdagon, szép emlékekkel tértek haza.
Egy szép nyári napon rendeztük a „Ki nevet a végén?” házi bajnokságot 15. A verseny kieséses rendszerben zajlott, melyet nagy csata után Nagy Csabáné, Icuka nyert meg, így egy évig ő birtokolhatja a „Ki nevet a végén?”királynői címet.
A „B” épület sikeres díszítése után otthonunk” kreatív menedzsere”, a főnővér vezetésével az ebédlő falát díszítettük ügyes kezű lakóink közreműködésével. Először díszköveket tördeltünk kisebb darabokra, majd lecsiszolás után ragasztottuk őket bordűrcsíkként a falra.
Hölgyek kedvenc programja a kényeztető pedikűr, ami jó alkalom egy kiadós tere-ferére is.
Az egészséges életmód jegyében elhatároztuk, hogy a természet adományait összegyűjtjük, és majd bodzateával emlékezünk a nyárra a hideg téli napokon.
Augusztus 20-án megemlékeztünk Szent István király ünnepéről. Eszmecserét folytattunk a „Szent jobb” keletkezéséről, a többféle álláspontról. Ünnepségünkön felvágtuk és megkóstoltuk az új kenyeret.
Közel a természethez – Nyári táborok Albertirsán
A júliusban és augusztusban szervezett kirándulások nagy sikert arattak a támogató szolgálatot nyáron is igénybe vevő gyermekek körében. Csatlakozott néhány nappali és intézményi ellátott is.
Júliusban a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkba tettünk kirándulást. A park sok meglepetést tartogatott számunkra, szinte kis állatkertnek is nevezhetnénk: lovak, struccok, bárányok, kecskék és az összes őshonos állat megtalálható itt. A gyerekek a játszóparkot is birtokukba vették. Pihenésként felmentünk a gyógyító, mágneses energiájáról híres Attila-dombra. Nagyon szép időt fogtunk ki, és hazafelé jövet még egy fagyizással „koronáztuk meg” a szép napot.
Augusztusban az abonyi állatkertbe kirándultunk, mely gyönyörű, erdős helyen fekszik. A gyerekek nagyon örültek, ahogy eléjük tárult ez a különleges táj a sok állattal. A nap szenzációja volt, hogy három szibériai tigriskölyköt akkor engedtek ki először a nagy kifutóra. Az állatkert igazgatója előadást tartott a kölykök származásáról, és sok érdekességet mesélt róluk. Egyes állatokat szabad volt etetni (kecske, lovak, stb.) ennek nagy sikere volt mindenki körében. A park közepén erdei büfé található, itt letelepedtünk és elfogyasztottuk az uzsonnánkat. Hazaindulás előtt még mindenki kapott egy meglepetés jégkrémet.
A visszajelzések alapján a nyári napközi táborról és a kirándulásokról kellemes emlékeket őriznek klienseink. Többször kérdezik azóta is, hogy mikor jöhetnek ismét, mert nagyon jól érezték magukat, felemlegetik a kis történeteket, eseményeket.
Augusztusban útra keltünk…- Albertirsa
Augusztus 13-án 17-en strandoltunk a ceglédi Aquaparkban. Nagyon kedvezményes áron jutottunk jegyekhez, így olyanok is eljöhettek, akik egyébként ezt nem engedhették volna meg maguknak. Mindenki nagyon jól érezte magát, élveztük a csúszdázást. Élményekkel telve érkeztünk haza.
Augusztus 15-én egy 15 főből álló csoport látogatott el Sződligetre, a Viktor Speciális Otthonba. Az ottani lakók szeretettel fogadtak a minket, megvendégeltek és végigkalauzoltak az intézményben. Ezután közösen kirándultunk Vácra, ahol megnéztük a nevezetességeket.
Augusztus 21-én 20 fős csoporttal kirándultunk a Dolinába. Erre a szép helyre többször is eljövünk egy évben, mert a természet mindig új arcát mutatja nekünk.
ISMÉT IRMÁK-TÁBOR PILISMARÓTON!
Örömmel számolunk be arról, hogy az IRMÁK Nonprofit Kft. által fenntartott intézmények ellátottjai részére ismét megrendeztük Pilismaróton az 5 napos sátortábort július 23. és 27. között. Mindhárom intézményből volt résztvevő, összesen 32-en.
Az első napon az időjárás nem volt túl kegyes, a szél még a pavilonokat is
meg-megbontotta, de végül felállított sátrakkal, és bográcsban főtt lecsóval vártuk a később érkezőket.
Másnap Esztergomba kirándultunk, meglátogattuk a város nevezetességeit. A legnagyobb élményt az jelentette, hogy átsétáltunk a Mária
Valéria-hídon, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az esztergomi bazilikára.
A harmadik napot az esztergomi aquaparkban töltöttük el a fürdőzést kedvelőkkel. A táborban maradók pedig az estére tervezett grillezéshez készítették elő a sütnivalókat.
A csütörtök délelőtt alkalmasnak tűnt arra, hogy a Rám-szakadékban túrázhassunk. Az időjárás megpróbálta kedvünket szegni hatalmas dörgésekkel, villámlásokkal, melyeket kicsit később felváltott az eső, de a hangulaton ez egyáltalán nem rontott. A táborban maradók a Duna-parton sétáltak, horgásztak és este finom vacsorával várták a kirándulásról megérkezőket. Búcsúeste lévén tábortüzet raktunk, ahol nyársaltunk és palacsintát is sütöttünk. Késő éjszakáig beszélgettünk a tábortűz körül.
Péntek reggel elkészítettük a tábor utolsó közös reggelijét, 100 tojásból sütöttünk
parasztos rántottát. Reggeli után még ellátogattunk Zebegénybe, illetve elkezdődött a sátorbontás is. Utóbbi sokak számára új feladat volt, de ügyesen megoldották a problémát.
Elsőként a piliscsabai lakók hagyták el a tábort, majd a csobánkaiak, végül
az albertirsaiak intettek búcsút a Duna-partnak. Bízunk benne, hogy adományozó partnereinknek és az intézményi munkatársak szervezésének köszönhetően jövő évben is lesz pilismaróti tábor!
Albertirsa
Menjünk a Balcsira!
Június 4-10-ig Balatonszárszón nyaraltunk 56-an (5 fő nappali ellátott, 51 fő SFO, lakóotthon, Híd lakóotthon ellátottai). A nappalisok vonattal utaztak, a többiek pedig busszal. Az első nap az utazással, a szálláshely elfoglalásával és a kiscsoportok kialakításával telt el. Második nap közösen tettünk nagy sétát Balatonlellére, ahol mindenki kedve szerint vásárolhatott képeslapokat, nassolni valókat. Délután, aki akart, pihenhetett, akinek volt kedve, fürödhetett a Balatonban, bár aznap még igen hidegnek bizonyult a víz, így csak a bátrak merültek a habok közé. Szerdán már jobb időnk volt, így a rengeteg képeslap megírása után a közeli szabad strandon töltöttük a délutánt. Csütörtökön kirándulni mentünk Somogyvámosba, ahol a Krisna-völgyet látogattuk meg. Ez mindannyiunknak nagy élmény volt! Már a 1,5 km-es sétánk alatt – a bejárattól a templomig – gyönyörű dolgokat láttunk: különleges növényeket, fehérre festett, életnagyságú elefántokat, halakkal teli kis tavakat, a nagyobbak közepére utacska vezetett, ahol kis pagodában pihenhettünk, s láthattuk a Krisna-tudatú hívő gyermekek iskoláját. Utunk végén, a templomnál egy hívő idegenvezető hölgy várt minket, aki sokat mesélt az életükről, szokásaikról. Végül körbevezettek a templomban, ami teljesen elvarázsolta az érzékeinket. Csodálatos színek, illatok, hangok vettek körül. Megtanítottak egy egyszerű tánclépést, majd élőzene mellett táncolhattunk, énekelhettünk. A végén apró ajándékot kapott mindenki. Délután Csisztapusztán, a gyógyfürdőben pihentük ki a nap fáradalmait. Pénteken a Balatonban fürödtünk. Szombaton besétáltunk a városba, ahol mindenki vásárolhatott emléktárgyakat magának és az itthon maradt barátoknak, majd fagyizás után indultunk vissza a táborba. Este pizzás búcsúbulit rendeztünk, későig táncoltunk, mulattunk, míg egy hirtelen jött hatalmas vihar véget vetett a vigasságnak. Másnap élményekkel telve, jóleső fáradtsággal érkeztünk haza.
Albertirsa
Egy vidám nap ajándékba
Az OTP Bank immár hagyományosan egy-egy vidám napot ajándékoz az albertirsai intézménynek. Az előkészületek még szombat reggel is zajlottak, mindannyiunk összefogásával. A program változatos és élvezetes sorversenyekkel indult, bemelegítésképpen az egész napos mulatsághoz. Az OTP-ből érkező vendégek és a piliscsabaiak is aktív résztvevői voltak az eseményeknek. A hőségre való tekintettel folyamatosan ittuk az ásványvizet, mint a kacsák! A délelőtt hamar elszaladt a versenyekkel és a főzéssel. A kertben bográcsban készült a szarvaspörkölt, a konyhán pedig a sertéspörkölt. Délután választhattunk a színpadon zajló műsorok és a különböző foglalkozások közül. Lovaskocsizás, gyöngyfűzés, hennafestés – csupa izgalmas lehetőség! Aerobik bemutató, táncház, hastánc bemutató, iskolai tánccsoport, énekkar– csupa érdekes látni-hallanivaló! Igazi hűsítő élmény volt a nagy melegben a sok finom fagyi! Az este fénypontja a Tordasi Szivárvány együttes volt, akik rengeteg jó számot játszottak. Sikerüket és népszerűségüket bizonyítja a sok-sok fáradhatatlan táncosunk!
Piliscsaba
Jól kezdődött a nyarunk!
Júniusban sok embernek van nálunk szülinapja, így világraszóló, sok tortás ünneplést rendeztünk, amit igazából senki sem bánt, hiszen ki ne szeretné a finom süteményeket és a vidám perceket!
Vendégségben is jártunk, Albertirsán, a juniálison, ahol a fák hűsítő lombjai alatt üldögélve, beszélgetve új ismerősökre is szert tettünk. A vetélkedők jó mókának bizonyultak, amint nézőként élveztük őket. Karcsi volt a nap piliscsabai hőse: ő képviselt minket a táncvetélkedőn. Mivel –nem utolsósorban- igen finom falatokkal láttak minket vendégül, testben-lélekben felüdülve érkeztünk haza este Piliscsabára.
Így hát elmondhatjuk: Piliscsabán jól kezdődött a nyár!
Csobánka
Balatoni kalandozásaink
2012. június 1-től 17-ig a csobánkai intézmény 26 lakójával Balatonszárszón nyaraltunk Albertirsa Önkormányzatának Ifjúsági Táborában, amelyet idén az Irmák Nonprofit Kft. vett át üzemeltetésre.
Az egy hét alatt változatos időjárásban volt részünk, jutott a nyakunkba zuhogó esőből és forró napsütésből is. Az esős időszak ellenére is hosszú sétákat tettünk, megnéztük Szárszón a Krokodil Zoo egzotikus kígyóit és krokodiljait. A József Attila Emlékmúzeum interaktív kiállításán meghallgattuk a költő verseinek zenés feldolgozásait és különböző színművészek által tolmácsolt előadásait, kipróbálhattunk az életművel kapcsolatos memória- és mozaik játékokat, érintőképernyős monitoron -térképen keresztül- követhettük a költő életének legjelentősebb állomásait.
Balatonföldváron hajóra szálltunk, a jó szél a Balaton közepéig vitt minket, izgalmas volt, ahogy a matrózok felhúzták a vitorlát, és megdőlt a hajó, miközben bárányfelhő flották vonultak a fejünk felett. Hosszú sétákat tettünk Földváron és Szárszón is, felkeresve a helyi büféket, fagyizókat, alaposan átkutattuk a szuvenírboltok állványait, polcait, hogy megtaláljuk a legszebb balatonos emléktárgyakat.
A bátrabbak az eső ellenére is bemerészkedtek a Balatonba, így minden nap tudtunk fürödni. Puha homokban gyalogoltunk be a tóba, a víz kellemesen meleg volt még a hűvös időszakban is. Esténként megnéztük a parton ülve a naplementét, a hattyúk egészen közel jöttek hozzánk, előfordult, hogy 12-en úsztak el előttünk, a kövek közül kicsi siklók dugták ki a fejüket. A táborban töltött időszakot pihenéssel, beszélgetéssel, kosárlabdázással töltöttük, és minden este pizsamaparti keretében táncoltattuk meg egymást az ebédlőben.
Albertirsa
Sportolni jó!
Május 12-én tizenöten vettünk részt a Dolina-túrán, ahol a 10 km-es távot Répás Jánosné, a 20 km-est pedig Molnár István vezetésével teljesítettük szép számban. Az idő kegyes volt hozzánk, a társaság jó volt, így semmi akadálya nem volt, hogy kiváló hangulatban teljen a kirándulás! A „ha vége jó, minden jó” elv alapján a túra végén a strandra érkeztünk, ahol lemoshattuk az út porát és úszással, fürdéssel lazíthattuk el fáradt tagjainkat. Igazán pompás napunk volt!
Piliscsaba
Tavasz, örök tavasz…
Májusban Csobánkán jártunk, ahol részt vettünk a „Tavaszi zsongás” nevezetű rendezvényen. Sok kedves ismerőssel és baráttal találkoztunk ezen a napon. Mindenki készült produkcióval, mi népdalcsokorral kedveskedtünk a résztvevőknek, majd néhány perces jelenettel debütált a piliscsabai otthon színjátszó köre. Mindenkinek jutott egy falatka szerep.
Ebéd után meglátogattuk a gazdasági udvart és barátkoztunk az állatokkal.
Az „amfiteátrumban” egész nap vidám zene szólt, mi pedig korunkat meghazudtolva, letáncoltuk a parkettről a fiatalokat! A résztvevők alaposan és kellemesen elfáradva, élményekkel gazdagon tértek haza a nap végén.
Hónap végén a helyi iskolások futballmérkőzésén drukkoltunk.
Albertirsa tavaszi lendületben
Március 5-én elmentünk kirándulni a Dolinába. A szép tavaszi napsütésben szalonnát sütöttünk, játszottunk a szabadban. A téli napok után igazán jólesett a friss levegő mindnyájunknak!
Március 14-én a színjátszó csoport tagjai irodalmi összeállítással emlékeztek meg nemzeti ünnepünkről. A márciusi ifjak lendületével 1 hónapon keresztül készültek,
minden nap próbáltak, aminek méltán sikert arató, szép előadás lett az eredménye
Intézményünk lakói közül sokan szívesen részt vesznek a város életében, így március 15-én, a forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezésre is többen elmentek, hogy együtt ünnepeljenek a város polgáraival.
Március 23-án, az 1848-as tavaszi eseményekre való emlékezés jegyében Ceglédre utaztunk, hogy megnézzük a Kossuth Múzeumot. Néhány résztvevőnek a tömegközlekedés is kihívás volt, de mindenki számára élményt jelentett a séta, melynek során érintettük a város legszebb épületeit.
Környezetünk tisztasága nekünk is nagyon fontos, így március 31-én 20 fős csoporttal vettünk részt az önkormányzat által szervezett várostakarító szemétszedésen. Itt, mint minden jelentkező, egy kijelölt területet jártunk végig, ahol összeszedtünk minden hulladékot. Kesztyűt és zsákokat az önkormányzat biztosított a munkához. Jóleső érzéssel zártuk a napot, abban a tudatban, hogy mi is hozzájárultunk tágabb környezetünk szebbé tételéhez.
Télbúcsúztató-tavaszköszöntő Piliscsabán
Idei télbúcsúztató-tavaszköszöntő farsangi mulatságunkat zenészünk egyéb elfoglaltsága, illetve a böjti időszak miatt február helyett március elején tartottuk meg. Közösen készítettünk dekorációkat, jelmezeket, álarcokat, és igen szép számban maskarába bújtunk, lakók és dolgozók egyaránt. Jelmezes felvonulással kezdődött a bál: tiszteletét tette nálunk a csiga, a nagymama lekvárja, egy néger hölgy, a krampusz, a játék baba, a bohóc, Kuka törpe és még sokan mások. Minden szereplő nagy sikert aratott, a zsűri végül úgy döntött, nem nevez meg helyezetteket,- a nyereménytortát közösen fogyasztottuk el. Tréfás rigmusok, bolondos találós kérdések után megkezdődött a táncmulatság, a remek hangulatról Rudi zenész gondoskodott.
Nőnap alkalmából a férfiak közül többen verssel készültek. A rövid, de frappáns műsor után a férfiak virággal lepték meg a hölgyeket.
Március 15-e alkalmából nemzetiszín zászlókat és dekorációkat készítettünk, melyekkel az intézményt díszítettük, és büszkén viseltük saját készítésű kokárdáinkat is.
A hónap folyamán két alkalommal tartottunk filmklubot: a Csinibaba című film vegyes fogadtatásra talált, míg a természetfilmnek most is sikere volt.
Szervezetünk a CIVIL-2011-A Fogyatékos és pszichiátriai beteg személyek részére nappali és/vagy bentlakásos szociális ellátást nyújtó nem állami, nem egyházi fenntartók egyszeri kiegészítő támogatására meghívásos és nyíl pályázat formájában támogatást nyert a CÉHÁLÓZAT EGYESÜLET-től. Szervezetünk 55.477.734 Ft működési támogatást kapott. A projekt a Magyar Kormány támogatásával valósult meg.
Farsangi mulatság Csobánkán
(…avagy vándor, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel)
A farsang közeledtét két dologból lehet tudni intézetünkben. A kitűzött dátumból és Andrejja ezen időszak alatt hordott különböző fejékeiből.
Tehát, indul a készülődés!
Lehozzuk a padlásról a zsákokban rejlő „kincseket” (prózaian mindenféle ruhaneműt, kiegészítőt),
s a második emeleten berendezett hadiszálláson megkezdődik a válogatás a jelmezekhez, ami felér egy kisebb cunamival.
Élelmesnek kell lenni, hogy a kollégák nehogy elorozzák a kiszemelt darabokat, ezért az „Einstand” feliratú holmira másnak tilos akár pillantania is!
Egyes szereplőknek olykor későn jut eszébe, hogy farsang jő és „a világot jelentő deszkákra kell lépnie”. Sebaj, erre vannak a „menekülő számok”, ahol olyan mindegy, hogy egy, vagy két Túró Rudi szerepel! (...mondjuk ez rossz példa, mert speciel Túró Rudiból csak egy jelmezünk van,
de ekkora házban rossz lepedő mindig akad, és piros filctoll is van bőven!)
A fantasztikus előadóvá váló lakók hihetetlen humorral és átéléssel képesek egy – egy szerepet megformálni, melyet igyekszünk jelmezükhöz illő zenei aláfestéssel tovább fokozni.
A szereplési vágy néhány éve dolgozóinkat szintén utolérte.
A nagyérdemű közönség évente örömmel konstatálja, ismét gazdagodtunk egy - egy újabb műremekkel!
Az olvasónak e cikk keveset ad vissza a hangulatból, de számunkra eme jeles nap mégis nagybecsű! Néhány szerep a repertoárunkból: itt voltak az „Üvegtigris” szereplői, élőben néztük a „Mauonika show”- t, a Titanic főszereplőit a „tengerben” távolba vesző mentőöves utasokkal.
Megfordult nálunk Michael Flatley vezetésével a Lord of the dance, balerinák, lovasok, táncosok és táncosnők, láttunk playboy nyuszikat ugrálni, chip and dale fiúkat vetkőzni,
Gospel kórus lépett fel a „Boci, boci tarka” című műremekkel. Voltak extrém fogászati kezelést hősiesen vállaló betegek és orvosok, számtalan Zorró, nőimitátor, jártak nálunk más országok népei, sebesült autóversenyzők,
szerepeltek a kicsit alultáplált Rippel fivérek.
Rajzfilmekből: Micimackó Malackával és egy csupor mézzel (annak rendje - módja szerint), Herkules óriási husángjával, (amitől mindenki frászt kapott), Jancsi és Juliska, Stan és Pan, Asterix és Obelix, Tarzan, a Rózsaszín párduc, Hupikék törpikék, Aladdin és Seherezádé, Popey, itt járt Hófehérke és a hét elgyötört törpe, a Jégkorszak figurái.
Shrek és társai (…mellesleg, Réti Marika szerepe szerint nem tudom mi volt?
Az biztos, hogy nem Fiona, mert nem kenték be zöldre J!)
Akadt néhány királylányunk az aktuális királyfival, jó sok nászmenet, alkalmi zenészek, tündérek, sportolók, varázslóból meg bohócból sem elég.
A postás nálunk csak egyszer csenget, mert pillangóink sem rossz hírűek.
Mikor mindenki jól kiszerepelte magát, (hátrahagyva a háborús „iszonyokra” emlékeztető öltöző helyet), várja a tombola, a bőséges estebéd és a bál.
Néhány éve a csekély űrt kitöltendő, karaoke énekléssel ütjük agyon az időt és egymás hallását, de a bemelegítő körök után, azért nem rohanunk jelentkezni a Megasztár – ba!
Sajnos csak két mikrofonunk van, amiért időnként meg kell verekedni, (de általában ÉN GYŐZÖK)! Felkészítőink: a gazdag kreativitással megáldott, (máskor kiváló sportközvetítő) Szatmári Erzsébet, több mesében megjelenő „kakaóscsigatekercs hajú” Kovács Judit, az életben is Shrek – nek hívott Shrett Márta, (mert egyesek szerint a Schrettnek semmi értelme), a vak nyúlnak is kiváló Antal Zsuzsi és Merő Anna.
Nem maradhat ki Kissné Schiller Andrejjja (neki aztán vannak ötletei), idén Boglárka és Attila által a „gazdák”,
a sportban és táncban is otthonos Várhegyi Mariann! További segítők: a varró fenomén Kozák Juli, a kreatív ötleteit az életben is megvalósító Paulenyák Juli, a mesteri (csak fekvő nyuszi fület alkotni képes) Faludi Tündi,zeneszerkesztő, minden lében kanál Fazekas Márta, és végül, (de nem utolsó sorban) konferanszié tehetségét megvillantó Csereklye Magdi. Főszereplőink nemes egyszerűséggel, de elvitathatatlan módon a lakók, ez esetben mellékszereplőink a „mentalisták” (akiket máshol méltánytalanul, csak gyógypedagógusnak hívnak), valamint szegény Hermann Judit (mert neki nem szóltak, hogy nem muszáj, de szívesen vállalja) és Réti Marika (már megint mire adta a fejét!)
A jelmezes felvonulók és a karaoke – t túlélők jutalma az ünnepi étek, majd jöhet az emeletes torta és a pogácsa hegyek
A zenés bulit általában élő zenekar adja, s a végén sem szoktak holtan távozni, bár lakóink szép számmal ontják kívánságaikat,
(de mi a lakodalmast is „szeressük”! .…a táncest túlélői, fáradtan,
de vidáman indulnak haza, ki – ki a hajlékába, útközben összegezve, megint letettünk valamit az asztalra!
Ha február, akkor bál!- Csobánka
Idén februárban a piliscsabai Summa Vitae Alapítvány is vendégül látta lakóotthonunkat farsangi mulatságukon. Perbál, Nyergesújfalu lakóotthona is a meghívottak között volt.
A jelmezes felvonulást a vendégek műsora követte. Szabó Ferenc Wass Albert: Maszkabál című versét szavalta el. Vendégművészek is színesítették a programot, a piliscsabai tánciskola tanulói tánc-egyveleggel szórakoztatták a vendégeket. A bemutatót táncverseny követte, ahol minden résztvevő díjat kapott. Az alapítvány saját készítésű dísztárgyait sorsolták ki a versenyzők között. A programot állófogadás zárta, ahol szendvicset, illetve süteményt szolgáltak fel.
Február 28-án egy kisebb csapattal a Csalogány Iskolába mentünk farsangi bálba, ahová a Támogató Szolgálat szállított minket. Ezen a programon Tumbas András, Németh Béla, Czári Katalin, Szolnoki Balázs, Zeller Anita, Orsovai Hajnalka, Lehoczky András és Csizmadia Sándor vett részt. Jól éreztük magunkat, találkoztunk a régi, ismerős kollégákkal. Megnéztük a jelmezes műsort, Béla sokat táncolt.
Csobánka - így ünnepeltünk mi
December 17-én, szombat délután az intézmény drámatársulata Wass Albert Karácsonyi meséjének saját feldolgozású változatát adta elő bábokkal a csobánkai főtéren, az immár hagyományos "Falu Karácsonya" alkalmából egybegyűlteknek, advent negyedik vasárnapján. Az előadás a szeles, esős idő ellenére szívet melengetőre sikerült. Forró teával vendégelt meg minket a falu közössége a darab után, melyet jóízű beszélgetés közben kortyolgattunk el.
December 21-én délután volt a karácsonyi ünnepség intézményünkben. A műsorban nagy sikerrel szerepelt az otthon lakóiból álló, megújult Ulwila zenekar 3 zeneművel. A drámacsoport pedig ismét előadta az immár lakókból, hozzátartozókból és dolgozókból álló, nagyszámú nézősereg előtt Wass Albert művét. Mindkét produkció –méltán- nagy tetszést aratott az egybegyűltek körében! Különösen jó volt, hogy a bábjáték közismert karácsonyi betétdalait mindannyian közösen énekeltük. Ezután ki-ki megkapta nagy izgalommal várt ajándékait, majd sokan útrakeltek, hogy az ünnepeket családjukkal, barátaikkal töltsék el.
Decemberi szép napok Albertirsán
December 6-án délután rendhagyó Mikulás ünnepség volt nálunk! Kókuszgolyót készítettünk és forralt bort osztottunk, megalapozva ezáltal a táncház hangulatát. A Mikulást és kísérőit is marasztaltuk körünkben, így őket is megtáncoltattuk!
December 16-án végre elérkezett a várva várt karácsonyi ünnepség. A nappalis ellátottaink az intézményben élőkkel közös műsorral örvendeztették meg a résztvevőket, majd a színjátszó csoportunk betlehemes játéka következett. Az előadások sorát a hittanosok zárták, gitárzenével kísért énekeikkel és versekkel. Ezután mindenki megkapta a karácsonyi ajándékait, ami nagy öröm volt, hiszen régen vágyott dolgok kerültek a karácsonyfa alá. Ezen az estén eljött hozzánk a szigetbecsei énekkar és szép műsorral örvendeztetett meg mindnyájunkat.
Karácsony hetében kirándulást szerveztünk a támogató szolgáltatást igénybe vevő gyermekek számára a fővárosba. A program első felében rövid sétát tettünk a Halászbástyán. A gyerekeknek nagyon tetszett a gyönyörű kilátás, boldogan kukucskáltak a Halászbástya mentén kitett látcsövekbe. Később végigbuszoztunk a városon, és a gyerekek nagy-nagy ámulatára megcsodáltuk a nagyváros karácsonyi díszkivilágítását.
IRMÁK karácsony 2011.
Szíve mélyén mindenkiben él a gyermek, azaz, ha elég mélyre ásunk és elég bátrak vagyunk, mindnyájan bevallhatjuk, mire is vágyunk igazán karácsonykor. Ez nem más, mint ahogy gyermekkorunkban megéltük az ünnepet: együtt lenni olyan emberekkel, akiket szeretünk, s ha igazán nagyon őszinték vagyunk, azt is beismerjük, hogy ajándékot kapni is szeretünk. Talán nem is azért, mert olyan borzasztóan értékes, hanem azért, mert az ajándék azt mondja el: van valaki, akinek fontosak vagyunk, aki gondol ránk, aki időt szán ránk, aki örömet akar okozni.
Nehéz, spórolós időkben, fáradt, ideges emberekkel, ahogy ez napjainkban van, nehezebb szép ünnepet varázsolni. Kevés az energiánk, a figyelmünk, az anyagi erőnk. A lelkünkben mégis él a remény, hogy idén is megtörténik a csoda, idén is lesz valahogy szép karácsonyunk.
Az IRMÁK Kft. dolgozói és gondozottjai is elmondhatják, hogy van „jó angyaluk”. Valakinek fontosak vagyunk, valaki gondolt ránk, valaki örömet akart nekünk okozni. Épp úgy ajándékozott meg minket, mint gyermekkorunk Jézuskája. Senki sem látta, senki sem tudja, ki is ő valójában, csak az ajándékát hozta el.
Így történt, hogy december 15-én együtt lehettünk, az IRMÁK Kft. 6 intézményének vezetői, dolgozói és gondozottjai, örülhettünk egymás társaságának, a szép zenének, a sütinek. Velünk ünnepelt és köszöntőt mondott az IRMÁK Kft. ügyvezető asszonya, Vizvári Csilla is. Arany Tamás, a Madách Színház művésze teljesen elbűvölte dalaival és fergeteges előadásmódjával a közönséget. Radák Márton Bandája és Lindner Zsófia szép népdalai pedig mindannyiunk szívét melengették. A végén közösen is énekeltünk karácsonyi éneket, majd Zsófitól ellesve a lépéseket, táncoltunk is. Jót mulattunk, de meg is éheztünk, jólesett a sok finom sütemény és pogácsa.
Reméljük, az IRMÁK karácsony szép hagyománnyá fejlődik, s jövőre ismét együtt ünnepelhetünk vidám társaságban, jó hangulatban!
Rajzversenyt nyertünk!
Intézményünkből három kliens pályázott a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által meghirdetett "Jótenni jó - jót tenni jó" rajzversenyre.
Mihalek János "Csendélet" című akvarelljével első helyezést ért el kategóriájában. Nyereményei között szerepelt könyv, sok finomság és a mellékelt oklevél, melyre méltán nagyon büszke. Szívből gratulálunk neki!
Nyárbúcsúztató Albertirsán
Október 15-én rendeztük meg az immár hagyományosnak számító nyárbúcsúztató napunkat, melynek színvonalát emelte, hogy -egy sikeres pályázatnak köszönhetően- az OTP Bank helyi kirendeltségének dolgozóival közösen szerveztük. A délelőtti játékos vetélkedőt délután komoly- és könnyűzenei koncertek követték. Az igazán mozgalmas napot élőzenés buli zárta.
Szüreti mulatság Csobánkán
Október 7-én 10 órától szüreti mulatság volt Csobánkán, melyen lakóinkon kívül meghívott vendégek is részt vettek: szülők, barátok, ismerősök az albertirsai és piliscsabai intézményekből is.
Igazán mozgalmas, eseményekkel teli őszt tudhatunk magunk mögött Piliscsabán. Kirándulás, bevásárlás, születésnapok, filmklub, idősek napja és szeptember legnagyobb eseménye, a szüreti bál színesítette mindennapjainkat, de nem feledkeztünk meg elhunyt hozzátartozóinkról, barátainkról, ismerőseinkről sem.
Lajkó Csaba székesfehérvári ultrafutó és csapata a tavalyi ónodi és kolontári jótékonysági futás után arra a nemes célra vállalkozott idén, hogy az Angyalszív Alapítvány legfőbb céljáért, a fogyatékos gyermekek esélyegyenlőségéért futnak, bringáznak Székesfehérvárról Debrecenbe 2011. 08.25-28-án. A futás során arra szerették volna felhívni a társadalom figyelmét, hogy a sérült gyermekek esélyegyenlősége még mindig utópia. Korántsem olyan eséllyel indulnak az életben, mint ép társaik. Ahhoz, hogy ezeket a falakat lerombolhassuk, társadalmi összefogásra van szükség, hogy közösen bevezethessük sérült ember társainkat oda, aminek amúgy is része: a társadalmunknak.
Egyetértésünk jeleként csatlakoztunk a csapathoz Albertirsán, és futotta le mindenki azt a távot, melyet fizikai erőnléte megengedett.
Gyomaendrődön nyaraltunk
2011 júliusában hatodszor indult egy 25 fős csoport Fazekas Márta szervezésében a Holt - Kőrös partján lévő Pájer Kempingbe, mely nagyon népszerű családias jellege miatt.
2011. június 25-26-án a pécsi művészeti fesztivál keretében megtekintettük a kulturális főváros néhány látványosságát: Zsolnay- múzeum, Tettye –park, Széchenyi tér, Dzsámi és az állatkert. A fesztiválon Fazekas Márta vezetésével 5 lakó adott elő egy revü táncot nagy sikerrel.
Nagy örömmel számolunk be Az IRMÁK cégcsoport fenntartásában működő 6 intézmény rászorult ellátottai számára szervezett 5 napos alacsony költségvetésű sátras tábor megvalósításáról, melyet Pilismaróton, a Duna partján, festői környezetben lévő kemping területén 2011. július, 4.-8. tartottunk.
Ellátottjaink javarészt értelmi fogyatékkal élők, (429 fő), valamint idősek (215 fő), és végül, de nem utolsó sorban pszichiátriai betegek (75 fő). Közülük sokan nem engedhetnek meg maguknak egy akár rövid, kisköltségvetésű nyaralást sem. Intézményeink lakóinak jelentős része egyedülálló, nem rendelkezik családi háttérrel, így az Intézmény az otthona. Részükre kívántunk egy rövid, ámde annál tartalmasabb és emlékezetesebb nyaralást szervezni.
Az IRMÁK táborban a 6 intézményből összesen 32 fő rászorult ellátottunkat tudtuk gazdagítani maradandó szép élményekkel, egy igazi vízparti nyaralással és kirándulásokkal gyakorlatilag önrész befizetése nélkül. Több hónapon keresztül zajló komoly előkészítés, szervezés, tervezés áll mögötte, melyben Kollégáink szoros együttműködésére és kitartására nagy szükség volt.
Tavaly decemberben, Kazincbarcikán, a Timpanon Kupán nyerte a tornász csapat az egyhetes nyaralást.
7 fő tornász (Holdasi Károly, Hidasi Melinda, Matskássy Pál, Mihályfi Anita, Szalay Niki, Szilágyi Ildikó, Tumbász András) a Támogató Szolgálat segítségével 06.21-én délben érkezett Kazincbarcika Város Ifjúsági Táborába. Az első nap a szállás elfoglalásával, a környék felderítésével, a strand megrohamozásával telt.
Sajnos szabad strand nem volt a környéken, de kedvezményes belépőt kaptunk. 06.22-én távolabb kalandoztunk. Révfülöpre mentünk. Képeslapokat vásároltunk, és pótoltuk a hiányzó tisztasági felszereléseket. Délután Szepezd-fürdőn strandoltunk. Este a szomszéd üdülőben „Ki mit tud?”-on énekeltünk, és táncoltak a lányok. Csütörtökön még jó idő volt, a 23 fokos Balatont élveztük. Délután a táborban sportoltunk: görkoriztunk, ping-pongoztunk, röplabdáztunk.
A bátrak a kerékpárúton elgörkorcsolyáztak Révfülöpig. Péntekre lehűlt a levegő, így kirándulni mentünk Hegyestűre. Vonattal utaztunk Zánkáig, innen árkon-bokron keresztül, gyalog mentünk a hegyre.
Mindenki jól bírta a gyaloglást, és az esőt is ami hazáig kísért minket. Útközben őszibarackot szedtünk és ettünk.
Este korán ágyba bújtunk, fáztunk és fáradtak voltunk. 25-én szombaton vonattal Ábrahámhegyig utaztunk. Innen 2,5 km-t gyalogoltunk a Salföldi Majorhoz. Láttunk háziállatokat, bivalyokat, birkákat, kecskéket. Simogattunk lovakat, szamarat.
Délutánra megint megérkeztek a felhők és az eső. Vasárnap délelőtt a táborban sportoltunk. Délután 1 órát séta-hajóztunk a Balatonon.
Révfülöpön megvásároltuk az apró ajándékokat, emlékeket. Hétfőn a révfülöpi strandot próbáltuk ki. A Balaton már csak 19 fokos volt, és a napsütés sem volt zavartalan, de azért rövid fürdésre mindenki vállalkozott.
Délután, megvásároltuk az esti névnapi (Pali) és búcsú ünnepünkhöz szükséges sütiket és üdítőt.
A tábor sikeres volt. Mindenki jól érezte magát. Betegség, sérülés nem volt. Köszönjük: Göndör Juditnak a tornaszakág vezetőjéneka lehetőséget, hogy 2011. június 21 – 28-ig az üdülőben nyaralhattunk. Az üdülő személyzetének, hogy minden kérésünket teljesítették, és türelemmel, megértéssel voltak irántunk. Lajos bácsinak a szakácsnak a finom és bőséges ellátást, a repetát. Jövőre is szeretnénk menni!
Csillagtábor
Csillagtábort szervezett 2011. 06.06.-10-ig két csobánkai mentálos kolléga, melynek keretében kirándulást tettek Dobogókőre, fürödtek Leányfalun a strandon, Szentendréről elhajóztak Margit szigetig, s megnézték a Skanzenban felépített tájegységeket.
Balatonszárszó
Idén nyáron immár harmadik alkalommal üdültünk Balatonszárszón. Részt vettünk egy badacsonyi hajókiránduláson, Balatonlellén várost néztünk és sokat fürödtünk a Balatonban. A nyaralás keretében eljegyzési ünnepséget is tartottunk két lakótársunknak.
április
Piliscsabai április
Szent György havát április elsejei bolondozással nyitottuk meg, a lakókat tréfás programokkal szórakoztattuk, vidám hangulatban indult a hónap.
Örkény István születésnapja alkalmából egyperceseket olvastunk, a költészet napján József Attilára emlékeztünk.
Ismét meglátogattuk a közeli nagyáruházat: lakóink nagyon kedvelik, és rendszeresen igénylik ezeket az alkalmakat.
Megtartottuk ez évi második Nemzetek Napja programunkat is, az izraeli napot. Képzeletbeli utazást tettünk a Szent Földre, beszélgettünk az Ószövetségről, zsidó történelemről, hagyományokról, szokásokról, gasztronómiáról. Pászkát kóstoltunk, szőlőlével és limonádéval, ebédre maceszgombóc levest és sóletet fogyasztottunk, délután a délelőtt során elhangzott ismeretekből összeállított kvízzel fejeztük be a napot.
Ebben a hónapban 3 alkalommal is tartottunk filmklubot. Húsvét előtt a Passió c. filmet játszottuk le.
A hónap során meghatározó elfoglaltságot jelentett a húsvéti készülődés. Beszélgettünk az ünnepről, dekorációkat készítettünk, feldíszítettük az intézmény összes épületét. Tojást festettünk, melyek az étkező asztali díszeivé váltak, de jutott belőlük a többi épületbe is. Férfi lakóinkkal locsolóverseket gyűjtöttünk össze, melyeket aztán locsolkodás alkalmával szavaltak el női lakóinknak és dolgozóinknak
március
A hónapot Arany János balladáival nyitottuk meg: születésének évfordulója alkalmából beszélgettünk életéről és munkásságáról, felolvastuk a Walesi bárdok és a Szondi két apródja című balladákat. Nőnap alkalmából férfi lakóink verssel és virággal köszöntötték a hölgyeket. Március 15. alkalmából kokárdákat és zászlókat készítettünk, beszélgettünk a szabadságharc jelképeiről és jelentőségéről, feldíszítettük az intézményt, műsorral emlékeztünk meg hőseinkről. Nemzetek napja nevű programsorozatunk aktuális apropói hungarikumaink voltak. A magyar nép eredetével, történelmével, kultúrájával, művészetével és gasztronómiájával foglalkoztunk. Jellegzetes magyar ételekkel, itallal kínáltuk lakóinkat. Levetítettük a Honfoglalás című filmet. A víz világnapján a Garancsi-tóhoz mozdultunk ki. A padokon megpihenve beszélgettünk a vízzel kapcsolatos érdekes összefüggésekről, a víz fontosságáról, témába vágó globális aktualitásokról. Másnap ismét kirándultunk: látogatást tettünk a szomszéd falu péküzemében. Megismerkedhettünk az üzem gyártási technológiájával, frissen sült pogácsát kóstolhattunk. E hónapban is tortával, zeneszóval, jókívánságokkal köszöntöttük születésnaposainkat.
2011. április 21-én, a Föld napja alkalmából ismét részt vettük a csobánkai önkormányzat szemétszedési programjában.
A minden évben megrendezésre kerülő akcióban idén két területet igyekeztünk megszabadítani a hulladéktól.
Az egyik csapat a Községházától indult a Plandics teret érintve a Szentkútig. Ezen a szakaszon sajnos idén is rengeteg illegálisan lerakott szeméthalmot találtunk, melyeket igyekeztünk eltakarítani.
A szemétszedő csapat másik fele a Dera patak csobánkai Kraxner Alajos Intézet mellett elhaladó részén szedte a víz által lesodort hordalékot, és szemetet.
Összesen 16 lakó, és 4 dolgozó vett részt a hulladékgyűjtésben. Az idén is sikeresen lezajlott akció folytatását már várjuk, hogy jövőre is széppé varázsoljuk Csobánkát, s környékét, hisz itt élünk, ez a Föld az Otthonunk.
Az intézmény kertészei 2011.február 4-én a mangalica fesztiválra látogattak el. Lehetőségünk volt megkóstolni a mangalica termékeket és számos finom sajtot. Végezetül megsimogattuk az ősi mangalica fajtákat.
A szilveszteri mulatságot kipihenve újult erővel kezdtünk neki az újévnek.
Vízkereszt napján elbúcsúztunk karácsonyfáinktól, és lakóink segítségével leszedtük őket.
A Filmklub keretében január hónapban könnyed vígjátékkal szórakoztattuk lakóinkat, valamint Molnár Ferenc születésének évfordulója alkalmából A Pál utcai fiúkat vetítettük.
Megemlékeztünk Madách Imre születésének évfordulójáról is, főműve az Irodalom Kör és felolvasások témája volt.
Tortával, zeneszóval és jókívánságokkal köszöntöttük születésnaposainkat, megtartottuk egyéb, szokásos társas összejöveteleinket is.
Kézműves foglalkozás keretében elkezdtük a farsangi díszek készítését.
December 17-e volt az intézmény karácsonyi ünnepségének napja. A nappalisok, bentlakók is műsorral készültek ebből az alkalomból. Maghívott vendégeink körében nagy sikert aratott a humorral átszőtt betlehemi játék. Az ünnepség, a szigetbecsei énekkar vendégszereplésével zárult.
Az advent időszaka nemcsak az ünnepre, a műsorra való felkészüléssel, az ajándékok készítésével telt, volt idő a közös, kiscsoportos kirándulásra is. A segítők a Vörösmarty-téren berendezett, adventi vásárt látogatták meg, ahol kézműves foglalkozások, betlehemi műsor színesítette lakóink napját.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) negyedik alkalommal, 2010. november 15-én megrendezett Diversity konferenciáján idén először adták át az AmCham Női Kiválósági Díjat, Kiválóság a munkában és a magánéletben címen, amelyet Vizvári Csilla Ügyvezető Asszony nyert el. A megmérettetésen olyan magyar nőket jelölhettek, akik egyszerre több szerepben is példamutatóan eredményesek és teljesítményüket elismerésre méltónak tartják. Az AmCham célja, hogy a díjazott példáján, életpályáján, sikerein keresztül mutassák be, hogyan lehet a gyakorlatban összeegyeztetni a sok női szerepet, egyensúlyban tartani és harmonikusan megvalósítani a belőlük fakadó tevékenységeket.
Matskássy Pál csobánkai tornász meghívást kapott az Magyar Speciális Olimpiai Szövetségtől Bukarestbe, egy 2010.10-,11-,12-én megrendezett nemzetközi tornaversenyre. 3 számban indult (talaj, ugrás, ló ) mindhárom számban aranyérmet nyert.
Ugyanebben az időpontban a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség által szervezett kazincbarcikai torna versenyen is szuper eredményesen szerepelt a csobánkai tornász csapat. Lányok, fiúk szinte 1-2 kivétellel dobogós helyezést értek el, köztük a legeredményesebb (a tőle megszokott módon) Holdasi Károly aki mind a hat szeren indult és I. helyezést ért el, így 7. aranyéremként az összetett I. helyezést is magáénak tudhatta. A jelen verseny és az egész év eredményességét a szervezők különdíjakkal is jutalmazták. A csapat elnyerte a fő - különdíjat, egy 2011.évre, 10 személyre szóló, ingyenes balatoni nyaralást, egyéb különdíjként pedig 1 db kosárlabdát.
Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő a csobánkai kolléganőnek, Várhegyi Mariann terápiás munkatársnak és SE - edzőnek!
Október 1-jén nyárbúcsúztató napot tartottunk, mely ügyességi versenyekkel indult. Lakók, segítők egy csapatként, együtt igyekeztek minél jobb teljesítményt nyújtani. Az egyéni vetélkedőkre szinte minden lakónk benevezett. Legnagyobb sikere, a felfüggesztett nápolyi evésének volt, nemcsak a résztvevők, de a nézők részéről is. Délután a Könyvtárszakkör mutatta be a „János vitéz” c. darabot, mely egy éves munkájuk „gyümölcse” volt. A hűvösre fordult idő miatt a programzáró bulit az ebédlőben tartottuk.
Szüreti bál: 2010.10.01
Az idei szüreti bálon nagyon sok szülő, hozzátartozó vett részt, ezzel is emelve a rendezvény fényét, részt vettek a szőlőpréselésben, s a mustkóstolásban. Délelőtt folyamán a lakók több játékban tehették próbára ügyességüket, készíthettek terménybábokat, kergethettek labdákat, csokit lehetett enni a fákról, a végén pedig célba dobhattak. Az ünnepi ebédet színvonalas műsor követte, majd este fergeteges buli kerekedett.
Szeptember 30-án Hódmezővásárhelyre utazott, sokat tapasztalt, jelentős gólmennyiséggel büszkélkedő focicsapatunk. A négycsapatos csoportban 3. helyezést értek el a fiúk. Ezzel az eredménnyel (mint az a képen is látszik) nem mindenki volt elégedett, de az érmek kiosztásakor már megenyhült, elégedett sportolók nyakába kerültek a bronzérmek.
Állatkert: 2010.09.25.
Szombaton kedvező időjárás feltételekkel és jó hangulatban telt el az egész napot átfogó állatkerti séta. Nagyon sokat gyalogoltunk, sokat nézelődtünk, ismerkedtünk az állatkert felújított pavilonjaival. A legnagyobb sikere a pálmaház után a parasztudvarnak volt.
Szeptember 11-én, Karcagon vett részt 16 fős igen lelkes, felkészült csapatunk regionális atlétikai versenyen. A kezdetben esős, rossz idő ellenére, mindenki a tőle elvárható maximumot teljesítette. Az ügyességi sportágakban jóval sikeresebben szerepelt elszánt csapatunk, mint a gyorsaságikban
Pilismarót Peca-túra: 2010. 08. 27-28-29.
A táborban azok a lakók vettek részt, akik szeretik a nomád körülményeket. Sátrakban laktak, s nagyokat horgásztak a hosszú hétvége alatt a résztvevők. A kifogott halakból halászlé készült.
Devecser – bibliatábor: 2010.08.23 – 26.
A táborban azok vettek részt, akik rendszeresen templomba járnak, és hitéletet gyakorolnak. Lehetőség volt arra, hogy minden lakó saját személyi segítőt kapjon, így állandó törődést és figyelmet élvezhettek a lakók a nyaralás alatt. Sokat kirándultak, közösen imádkoztak, gitároztak, énekeltek, utolsó nap pedig a Veszprémi Állatkertet látogatták meg.
Virágkarnevál – Debrecen: 2010. 08. 19-20.
Az idei karnevál is felejthetetlen volt, a felvonulást biciklik és régi autók menete kezdte meg. A virágkocsik vonulása közben táncos műsorral is szórakoztatták a közönséget a felvonulók. Délután elindultunk a városba megnézni a kirakodóvásárt, vásároltunk és fagyiztunk. Elfáradva, de élményekben gazdagon értünk vissza a vonat pályaudvarra.
Kenyérünnep: 2010.08.17.
Az ünnepre gyógy-, s fűszernövényeket szedtünk, visszakapcsolódva a 15-ei Mária Nagyboldogasszony szokásához, hogy ezen a napon gyűjtötték be a gyógynövényeket a házakhoz. A gyógynövényekből teát főztünk, s a paprikás zsíros kenyér mellé fogyasztottuk el. Lakóink számára kézműves foglalkozásokkal készültünk: gyöngyfűzés, nemezelés, szalmabábkészítés.
Közlekedési múzeum:2010. 08.10.
Meglátogattuk a szentendrei közlekedési múzeumot, ahol a régi vasúti közlekedési eszközök mellett számos régi autóbuszt is megnézhettünk, valamint felszállhattunk rájuk. A múzeumi sétát szentendrei városnézés követte.
Kolontár - Hit és Fény: 2010.08.02 – 08.
A templom melletti iskola tornatermében aludtak, kirándultak, strandra mentek, önellátóan főztek magukra, az estét mindig közös imádsággal fejezték be tábortűzzel, énekléssel.
Balatonszárszó: 2010. 08.01 – 07.
A nyaralás családias hangulatban telt, sokat fürödtek, napoztak a résztvevők. Az időjárás kedvezett számunkra, sokat sütött a nap, jókat ettünk, s sokat pihentünk.
Csillag-tábor: 2010.07.21-25.
Az előző évek hagyományait követve idén is voltunk csillag- táborozni, a hét minden napján más programot szerveztek a pedagógusok. Voltunk a leányfalusi strandon, másnap Pilisszentkereszten kirándultunk, szalonnát sütöttünk. Tömegközlekedéssel elmentünk a szentendrei Skanzenbe, ahol rengeteg élményben volt részünk. A tábort nagy lakomával zártuk.
Gyomaendrőd: 2010.07.16. - 07.22.
A nyaralás ideje alatt zajlott a Partnerock fesztivál, ahol hazai fellépők koncertjét nézhették meg. A nyaralás alatt lehetőség volt horgászásra, fürdésre, íjászkodásra. A tájházban mézeskalácsot készítettek a lakók. Utolsó nap halászlét főztek a szervezők, és záró zenés bulin búcsúztak a nyaralástól.
Szarvas - Művészeti Fesztivál: 2010.07.02-03.
A fellépés nagyon jól sikerült. Az előadás előtt még többször próbáltak a szereplők. A többiek végignézték a színvonalas műsort. Este zenés, táncos mulatságon vettünk részt. Másnap élményfürdőbe mentünk, ahol nagyon jól érezte magát mindenki.
Bükkszentkereszt: 2010. 06.30. – 07.06.
Ötödik éve látogattunk el Bükkszentkeresztre, ahol idén is rengeteg programban volt részünk: kirándultunk a lillafüredi erdei vasúttal, megtekintettük az ómassai őskohót, barlangfürdőztünk Miskolctapolcán, meglátogattuk az Anna-barlangot, utolsó nap a búcsúvacsorát tábortűzzel és utcabállal zártuk.