Forrás: Képmás Magazin

Holdosi Károly a 2023-as berlini speciális olimpián – Fotó: Magyar Speciális Olimpia Szövetség

 

Károly már átöltözött az olimpiai mezébe, és az érmeit is elővette, mire én bekopogok a rózsaszínűre festett kétszintes családi ház ajtaján. Ez nem egy szocreál stílusú épület, és nem is az a lerobbant, funkcionálisan félig átépített kastélyintézmény, amelyben a hipó párlata keveredik a soha ki nem szellőző betegségszaggal. 

Itt egy barátságos, meghitten berendezett házba érkezem, amelyben nyolc értelmileg akadályozott felnőtt ember él, akik önállóságukat, méltóságukat családias keretek között élhetik meg.

A támogatott lakhatás nemcsak lakóhelyet, de otthont is nyújt a számukra, életvitelüket pedig az Irmák Közhasznú Nonprofit Kft. csapata kíséri figyelemmel. Bár nem szolgálják ki a bentlakók olyan igényeit, amik megoldására kis támogatással maguk is képesek, segítik a mindennapi gondjaik megoldását, és jelen vannak a lakók életében. Mind a nyolc itt élőnek munkaviszonya van, egyedül közlekednek, és a ház körüli munkákat is ők látják el, bár a szervezésben segítségükre van az otthon esetfelelőse, Szlanka Henrietta. Egyik lakójuk nemrég meg is nősült, és a házaspár az esküvő után egy külön szobát kapott a házban, a segítő csapat rugalmasan viszonyult a helyzethez.

Károly, te még laktál valamikor a nagy intézményben is?
Én Karesz vagyok, ezt a nevet jobban szeretem. 2014-ben kerültem a csobánkai Nefelejcs-Házba, előtte a nagy intézményben voltam, később Szentendrére kerültem, ott is támogatott lakhatásba. A nagy intézményből azóta itt idősek otthona lett. Az Irmáknak annyi támogatásuk van, hogy abból mindig tudnak fejleszteni… Németországban már olyanokat alakítanak, ahol a lakóházzal együtt van a munkahely is, egyszer voltam ott, láttam is ilyen házakat. Én pékként dolgozom, kijárok önállóan a munkahelyemre, közlekedem, intézem a dolgaimat, jövök-megyek egyedül. Nemsokára utazom nyaralni is a régi hittantanárom nyaralójába.

Milyen volt a váltás a nagy intézményből a támogatott lakhatásba, emlékszel még erre? 
Mi voltunk az elsők, akik kiköltözhettünk. Ahhoz, hogy önállóak lehessünk, közlekedést, pénzkezelést, vásárlást kellett tanulnunk. Volt erre egy tanfolyam, hogy mennyi pénz legyen nálunk, mit kell vásárolni a boltban, kit kell hívni, ha baj van. Az intézményben csak a szobánkat kellett rendben tartani, támogatott lakhatásban miénk a főzés, takarítás, mosás… 

Megy ez, a férfiak is elbírnak ám a háztartással, nem csak a nők. 

Tegnap sütöttem kolbászt, hurkát, az kétszáz fokon egy óra. 
Eleinte reggel még jöttek a segítők, keltettek minket, elkísértek a munkába, azután megtanultunk mindent szépen, begyakoroltuk, felkeltünk időben.   

Mikor kezdtél sportolni?
1998-ban kezdtem tornázni, amikor még a nagy intézményben laktunk. Réti Ferencnénél kezdtem, ő gyógypedagógus volt ott, azután pár év múlva igazi edzőhöz kerültünk. Na, ugye! Kedvet kaptam, hogy megmutassam az országnak meg a világnak, hogy mit tudok. Azóta már négy országot bejártam: voltam Kínában, Belgiumban, Romániában és most Berlinben az olimpián.

Mennyi edzés van a sok érem, győzelem mögött?
Kéthetente van edzésünk Dunaújvárosban, az ottani edzőtáborban, ha viszont nem tudunk lejutni az edzőnkhöz, Salamonné Szabó Éva nénihez, akkor az UTE tornatermébe mehetünk. Az szintfenntartás. Én minden edzésen ott vagyok, ezért volt esélyem, még az oltásaim is megvoltak. A munkám után majdnem mindennap edzem, elfoglalt ember vagyok.

Milyen versenyszámokban indultál a berlini játékokon?
Nálunk nincs már szabadon választott talajgyakorlat, régebben még volt. Hat szeren vagyok: gyűrű, nyújtó, ló, talaj, korlát, ugrás. Fellendülés, egyet lendítek, egy, kettő, három, négy, átfordulok, átfogás és hatszor lendítés, leugrás. Nekem bónuszelemem is van, plusz két lendítés. 

Éva néni kezdés előtt azt szokta mondani, hogy ne figyeljek a fényképezőgépekre, se a kamerákra, csak nyugodtan csináljam a dolgom, ne kapkodjak. 

Utána mindig mondja, hogy szépen dolgoztunk, jól felkészültünk. 

Mit kellett elérni ahhoz, hogy elindulhass a speciális olimpián?
Ahhoz nagyon sok eredmény kellett, sok munka, sok edzés, kitartás! Engem az Olimpiai Bizottság választott ki, mert jól dolgoztam. 44 éves vagyok, csak nem látszik rajtam, ritka, hogy ilyen korút is beválogatnak a csapatba. A bírók is meglepődtek, hogy milyen jól tartom magam.

Úgy tudom, az olimpiai csapatban veled volt barátod, Matskássy Pál is, aki szintén a Nefelejcs-Ház lakója.
Ő most már a feleségével lakik itt. Három aranyérmet szerzett Berlinben, és takarítóként dolgozik az egyetemen. Vele is beszélhetnél, csak ő most nyaral.  

Amellett, hogy az Irmák Sprint SE sportolója vagy, keményen dolgozol te is.
Pék vagyok, HÉV-vel és busszal is utazom mindennap, sokat járok éjszakára dolgozni. Nekem este hatkor kezdődik a műszakom, 15 éve dolgozom már ugyanott. Az olimpia előtti utolsó napokban még dolgoztam. 

Mit csomagoltál a bőröndödbe, amikor készültél a berlini utazásra?
Mindent, ami ki volt írva a listára, meg addigra megkaptuk a saját felszerelésünket is, a piros-fehér-zöld mezt és rövidnadrágot. 

Hat érmet hoztam el a bőröndömben.

Én hetet látok itt az asztalon.
Mert összetettben is nyertem egyet. Ugrásban első lettem, az egy aranyérem. Jó páran drukkoltak ott nekem, a lelátón szurkolt a szakágvezető meg a többiek, telt ház volt, és mindenki tapsolt, amikor leugrottam. Észvesztő volt… A nőknek nagy ívet kell csinálniuk leugráskor, az szép volt, nekünk meg fejjel le.

Hogyan fogadtak otthon, a szentendrei házadnál?
Megtapsoltak ott is, meg pizzát ettünk, volt buli, pezsgőzés. Amikor Kínában voltam, ott kupát is kaptam, és lehet, hogy a berlini szereplésem után ösztöndíjat is adnak majd. Most már példakép is lettem, egy igazi paralimpikon. 

Neked van valami tárgyad, ami szerencsét hoz a versenyeken, amit mindig magaddal viszel? Úgy tudom, a legtöbb olimpiai sportolónak van kabalája.

Nekem a kereszt van, én Jézust vittem magammal. 

Ő mindig belesegít. Inkább a hívő emberek hisznek, de hát ezzel én is úgy vagyok…

Milyen terveid, vágyaid vannak a nyári játékok után?
Szeretnék egy olyan háromkerekű rollert, ami nem lábbal hajtós, és lehet vele szlalomozni, de lehet, hogy ahhoz jogosítvány kell.

A festői völgyben várakozom a buszmegállóban, és mindent szépnek látok itt. A lassan kialakuló sorban egy kiegyensúlyozott arckifejezésű Down-szindrómás fiatalember is áll, miután ülőhelyet találok, figyelem a felszállását. Amikor a fiú fellépne a buszra, a mögötte álló férfi egy mozdulattal félrelöki, és egyszerűen elé lép. Azután folyik minden tovább, ártatlanul, mint a Dera-patak vize.